A tény, hogy a Model Y platformja támogatja a hétüléses konfigurációt, valószínűleg az egyik legnagyobb meglepetés volt, amikor tavaly bemutatták a vadonatúj, elektromos szabadidő-autót. A leleplezés során ugyan nem lehetett szemügyre venni a harmadik sor üléseit, ez azért is volt így, mert a Tesla a Model Y-ból eddig csupán 5-üléses kiviteleket készített.

Tesla Model Y mélykék színben

A vezérigazgató 2020. 06. 22-én este saját Twitter oldalán keresztül közölte a hírt, miszerint a 7 üléses Y modellek az év utolsó negyedévében kerülnek a gyártószalagra. Ebből kifolyólag az első kézbesítések már az év utolsó két hónapjában megkezdődhetnek.

Ezek után már csak az a nagy kérdés áll fenn, hogy vajon a vállalat hogy fogja kivitelezni a maradék két ülés beépítését. Mióta hivatalosan is bemutatták a Model Y-t, kering néhány fotó az interneten arról, hogy mennyire kevés, illetve korlátozott lenne a lábtér az utolsó üléssorban. Ezek a képek aggályokat vethetnek fel a termék funkcionalitásával kapcsolatban.

Tesla Model Y harmadik üléssor

Ennek hatására az emberek azt javasolták a vezérigazgatónak, hogy az utolsó üléssort fordítva szereltesse be a járműbe, aminek köszönhetően az utasok ugyan menetiránynak háttal fognak utazni, mint egy buszon, de legalább több lábterük lesz.

Továbbra sem lehet tudni, mi lesz a végleges döntés a Teslánál, de elképzelhető, hogy a korábbi Model S-hez hasonlóan (amit már nem gyártanak abban a formátumban), két fordított ülést kap a Model Y.

Forrás: