A Tesla Cybertruck működőképes replikájáról készült felvételeket látva kijelenthető, hogy szintet lépett a „házibarkács” (vagyis a Do-It-Yourself), hiszen a pick-up elképesztően jól sikerült, ráadásul kívül és belül is a megszólalásig hasonlít a kaliforniai cég 2021-ben piacra kerülő platósához. Igaz, történt egy „apró” módosítás.

A Cybertruck radikális formaterve már eddig is rengeteg érzelmet váltott ki az emberekből. A pick-upból készült mémekkel Dunát lehet rekeszteni. Másokból előhozta a kreativitást. Amellett, hogy utánfutókat és különféle kiegészítőket terveztek a villanyos teherautóhoz, természetesen különféle újraértelmezések is születtek belőle, a teljesen hagyományos megjelenésű pick-upoktól kezdve, a sportkocsikon keresztül, egészen a marsjáróig.

Ám az egyik legérdekesebb trend, melyet a Tesla a Cybertrucknak köszönhetően elindított, a házilag készített replikák felbukkanását jelenti. Valószínűleg Elon Musk álmában sem gondolta volna, hogy ilyen hullámokat generál majd a modell bemutatása az emberek körében.

Tesla Cybertruck replika beltere

Alig néhány hónappal azt követően, hogy 2019 novemberében lehullt a lepel a futurisztikus megjelenésű járműről, máris jó féltucat Cybertruck replikáról számoltak be a hírek. Némelyek egész pofásra, mások kevésbé jól sikerültek.

Az eddigi legfigyelemreméltóbb Cybertruck replika egy 50 százalékos méretarányú modell volt, melyet egy valódi tri-motor erőforrás hajtott. 

Ám könnyen lehet, hogy a klónok versenyében most komoly ellenfele akadt a zsugorított pick-upnak, hiszen egy új, valós méretű, „házibarkács” Cybertruck replika bukkant fel a közösségi médiában, ami ráadásul eszméletlenül jól néz ki.

Az Instagramon osztotta meg „Jim” az elmúlt napokban a fotókat és videókat a teljesen működőképes autóról, amely, ha hihetünk a híreknek, Horvátországban készült.

Az autó nemcsak külső megjelenésében és a méreteit tekintve hasonlít a megszólalásig az igazi Cybertruckra, hanem a beltér kidolgozottsága és részletgazdagsága is meglepően jól sikerült. Úgy tűnik, hogy Jim roppant alapos munkát végzett az utastér építése során, különös tekintettel a márványhatású műszerfalra, amely az eredetihez hasonlóan újrahasznosított papír kompozitból készült.

Tesla Cybertruck beltere – látványterv

Tesla Cybertruck replika beltere

Emellett a hatalmas üvegtetőn túl a belső kialakítás, a kormánykerék és az érintőképernyő is szinte teljesen megegyezik az igazi Cybertruck modellével.

Bár megjelenését tekintve a horvátok által épített replika a Tesla által bemutatott kocsi szinte tökéletes klónja, mégsem állhatna távolabb a valódi Cybertrucktól. Ugyanis a kaliforniai vassal ellentétben a felszín alatt itt nem találunk elektromos motorokat, vagy akkumulátorcsomagot, csak egy klasszikus, belsőégésű benzinmotort.

Egy biztos: van, akinek nagyon bejön és van, aki képtelen megbarátkozni a Cybertruck megjelenésével. De végülis, nem ez egy igazán különleges kocsi egyik legfőbb ismérve? Komoly érzelmeket vált ki, és megosztja az embereket.

 

Forrás:

Electrek